Nem áll szándékomban, hogy fölcsapjak jósnak. Nem is vagyok az. Csupán a tényekből kiindulva következtetni próbálok.

∗ ∗ ∗

Az Európai Unió liberális bevándorlás politikájának (is) köszönhetően belátható időn – tíz-tizenöt éven – belül az addig keresztény többségű Európában is meghatározó létszámú muszlim népesség lesz. S mivel bevándorlók, esetleg menekültek, nyilvánvalóan szegényebbek és kiszolgáltatottabbak lesznek. A befogadás eufóriája múltával – miután megtapasztalják, hogy relatív szegénységük nem csökkent – elégedetlenségük növekszik, akár a forrongásig fokozódik.

Marxista szóhasználattal mondva forradalmi helyzet állhat elő.

Az eleve agresszív fundamentalista és bigott muszlim hívők, illetőleg vezetőik erre aztán még rájátszanak.

Mi lesz itt a „béke szigetén” (Európában)?

Forrongás, lázongás, lázadás, amihez az ideológia hátteret az iszlám vallás szélsőséges értelmezése szolgáltatja.

A hatóságok előtt két lehetőség áll majd. Vagy visszaütnek kemény kézzel, vagy továbbra is a liberalizmus és tolerancia jegyében teszetosza módon reagálnak. Az utóbbinak van nagyobb esélye (annál is inkább, mert a Tőkének meg kell az olcsóbb munkaerő és a könnyen manipulálható tömegfogyasztó).

A fő összecsapás a nyomuló iszlám és a keresztény vallás, illetőleg a két vallás szervezetei és hívei között lesz.

Új vallásháború lesz ez a javából. Kegyetlenebb, erőszakosabb, durvább, mint volt bármelyik a történelem folyamán.

∗ ∗ ∗

Hogy milyen lesz a folytatás?

1. A harc, a háború eszkalálódik.
2. Győznek az iszlám szélsőségesek

Nincs szó, nem lehet szó azonban eleve elrendelt keresztény vagy iszlám vereségről. (A kirobbanó összetűzések is vereségnek minősíthetők mindkét monoteista vallás alaptanítása, küldetése oldaláról vizsgálva.) Az összetűzések, jobb esetben már a fenyegetettségtől való félelem hatására is a kereszténység felébredhet több száz éves tetszhalálából.

De nem fegyvert ragad, hanem békét köt, és megoldást keres.