I.
A 3 nagy lépés,
avagy „Pisten” születése, tündöklése…

Hajdan az ember kollektív szellemi tudattalanjában szüntelen ott munkálkodó sátáni erő (gondolat, eszme), az ellentmondás ördöge – ha megszemélyesítjük, akkor Sátán – elhintette, és sokakkal elhitette, hogy Sátán nincs is.
1.) Ez volt az első nagy lépés.
Ebből következett a „felismerés”, hogy minden Isten műve, vagyis mindaz, ami rossz, tehát a rossz is Istentől ered. (Megtévesztette még a logikus gondolkodásukról híres ősgnosztikusokat is, akik aztán az ellentmondást csak úgy tudták feloldani, hogy megalkották maguknak a gonosz – másodlagos - Isten őstípusát. Ő lett az, aki a világot teremtette, akit a zsidók JHVH-ként tiszteltek, míg a jó, az igaz Isten valahol a mindenség fölött csak szemlélte a dolgok folyását – szerintük persze.)
Az egyistenhívő viszont a következő dilemmával szembesült:
- Kettő, vagy több Isten nincs…
- Isten nem gonosz, rosszat nem teremthetett…
- Rossz viszont van…
A feloldás természetesen kézenfekvő: a rossz, a gonosz a sátáni késztetés, s eredménye a megvalósult rossz, de következett…
2.) A második nagy lépés.
A Sátán (a sátáni) létét tagadók viszont nyilvánvalóan nem jutottak el erre a felismerésre. Ha a gonoszságot megtestesítő, megszemélyesítő lény (Sátán) nincs, s mivel nincs, JHVH, vagyis akkor Isten sem lehet Sátán, amiből az következett – számukra -, hogy a Sátánhoz hasonlóan Isten sincs.
Megszületett az ateizmus.
3.) A harmadik nagy lépés.
Mivel még a fizikai valóság tényei is (+ az emberi tapasztalatok, istenélmények) sokak esetében megingatták az ateizmus bástyáit, a Sátán megszülte a legújabb választ az alábbi főbb mozaikokból.
a.) A világmindenség maga az univerzum. (Mélyen hallgatva arról, hogy a térben és időben véges kozmoszon túl ott van a valóban végtelen abszolútum.) Az univerzumban minden Egy-ből származik. (Még igazság is van benne, mert az univerzumunk az egyetlen ősrobbanás következtében a végtelen szingularitásba sűrűsödött – egyes tudósok szerint dobókocka nagyságú – „valamiből” jött létre. „Valamiből”, mivel az nem a fogalmaink szerinti anyag, de nem is szellemi volt…)
b.) Az univerzumban minden mindennel összefügg. (Ez igaz is valamelyest, hiszen – buddhista terminológiával mondva – az ősokból kiinduló ok – okozati folyamatról van szó.)
c.) Mivel minden az Egy-ből származik, és mivel minden mindennel összefügg, a dualitás – a jó és a rossz stb. – azonban a jelen valóságban tény, az átmeneti dualitás után újra következik a minden Egy. (És még ez sem zárható ki, hiszen az univerzum idővel a Nagy Reccs következtében megsemmisül.)
Ez az „Egy” pedig nem más, mint az univerzum (a kozmosz) szelleme, istene.
(Hogy megkülönböztethessük a monoteista vallások által vallott egy Istentől, ezt az „istent” - az univerzum feltételezett szellemét – elneveztem a „feltaláló” ideológiája, a panteizmus és az Isten fogalom összevonásával „Pisten”-nek.)
S mivel minden az Egy (tehát az univerzum szelleme, istene, alias „Pisten”) része, tulajdonképpen minden és mindenki isten („Pisten”?).
Ezzel megszületett az eredendően materialista panteizmusból az immár idealista panteizmus, és saját szülöttjeként „Pisten”…
Bár az ateizmus és a panteizmus között antagonisztikus ellentét feszül, egymásban mégis szövetségesre leltek; hasonlóan ahhoz, amikor a mindenre elszánt ember – ahogy a szólás tartja – akár az ördöggel is szövetséget köt, csakhogy győzhessen az ellenfél fölött. (De, hogy itt ki az ördög, nehéz lenne eldönteni; talán az egyik ördög, a másik ördögi…)

Az ellenfél – aki ellen a szövetség kötetett – nyilvánvalóan a mindenek fölött lévő egy és igaz Isten, az istenhit, az igaz Istenhez vezető úton járó és/vagy ezt kereső ember.
Az ördögi szövetség egyik ismert vezető prófétája: Richard Dawkins.
Kisprófétája pedig annyi, mint a nyű az elhanyagolt sebben.

II.
A nagy hazugság: „itt és most”…

Mi a különbség Isten és „Pisten” között?
Mindenekelőtt az, hogy míg Isten a mindenség egyetlen istene, a panteizmus – városi sámánizmus – New Age kreálta „Pisten” csak az univerzum nem létező istene. A „minden Egy” és az „itt és most” frázisokkal elkábított „pistenhívő” azonban ezt nyilván nem így látja. Számára – hite szerint – kizárólag az univerzum szelleme létezik, aki ráadásul sokkalta humánusabb, mint a monoteista vallások hirdette Isten, hiszen nem csak könnyűszerrel teljesíthető követelményeket állít hívei elé, hanem kifejezetten olyanokat, amelyeket az ember örömmel, szívvel-lélekkel fölvállal. [- Az „itt és most” a fontos, itt és most élj jól, légy boldog. - Minden létező test/lélek/szellem EGYÜTT az EGY Isten. - Mindent felülír a szeretet; ha mindent és mindenkit szeretsz, akkor mindent megbocsátasz, és neked is mindent megbocsátanak.]
Ahelyett azonban, hogy véget nem érően mondanánk a magunkét, nézzük inkább a tényeket. A jelenleg, vagy jelenleg is „örök igazságnak” tartott értékekhez vajon hogy’ viszonyul a kétféle – a monoteista és a panteista – világnézet alapján körvonalazott transzcendens lény, tehát Isten és „Pisten”? (De rögvest javítani is kell, mert míg Isten valóban természetfölötti, a panteizmus elképzelte „szellemi lény” – mivel a kozmosz nem létező szelleme – nem az.)
A teljesség igénye nélkül vegyük sorra a fontossági sorrenddel most nem bíbelődve – Czakó Gábor után mondva – az isteni értékeket.
Igazságosság, törvényesség, szabadság, testvériség, egyenlőség, szolidaritás; és ezekből fakadóan a jóság, a családszeretet, a hűség, a közösség tisztelete, az áldozatkészség...
S természetesen mindegyik norma (mérce) esetében előfeltétel a tudás; annak tudása többek között, hogy pontosan mit jelent az igazságosság, törvényesség, szabadság stb.

Nos, ezek benne vannak, és nagyjából egyformán esnek latba mindkét mérleg serpenyőjében. Más szavakkal mondva: csak ezeket vizsgálva, nem jutunk dűlőre.
Luther Márton mondta (fogalmazta meg az úgynevezett kiskátéjában), hogy az ember legfőbb célja a földön, hogy jó és boldog legyen. Ha a felsorolás szerinti isteni értékek alapján – mintegy belső késztetésként is – gondolkodom és élek, akkor jó ember vagyok; ha aztán jól alakulnak a dolgaim, akkor boldog is lehetek.

Így megközelítve azonban újra ott vagyunk, ahol előbb; mindegyik fél ugyanazt mondja, ugyanazt ígéri. A folytatás, a következmény persze nem egyforma, mert míg az egyistenhívő „jó ember” az örök életre, üdvösségre számíthat, a panteista (sámánista, városi sámánista, táltosista stb.) az eggyé válásra, a „minden Egy”-gyel történő egyesülésre, az ateista pedig úgy véli, hogy nincs tovább. Ez azonban már egyértelműen a hit kérdése, amit viszont nem nevezhetünk objektív döntőbírónak.
Minden mérhető kritérium egyezik tehát, kivéve az előfeltételként szereplő tudást.
Az ateista szerint az anyagi valóságról kell szereznünk és szerezhetünk valós ismereteket.
A panteista (és „társutasai”) szerint a teljes univerzumról az ősrobbanástól kezdve elvileg mindenről.
Mi – az egyistenhívők – viszont azt mondjuk, hogy nemcsak az anyagi valóságról, és nemcsak a kozmoszról (és annak minden összetevőjéről), hanem a teljes mindenségről. Az univerzumon túl, az univerzum előtt is meglévő, és természetesen utána is megmaradó – anyag, idő és tér nélküli! – abszolútumról is.
És íme, itt a lényeges, a sorsdöntő különbség; az ateisták és panteisták esetében csak tudásról, a mi esetünkben mindentudásról van, illetve lehet szó.

Jó a hit (ha van), de nem elég.
Jó, ha az ember jó és boldog, de nem elég.
Jó a tudás, de nem elég.
Mindentudás kell.

Nem szívesen írom le, mert lehetnek, akik majd megvádolnak, hogy haza beszélek, de jobb kifejezés híján kénytelen vagyok: a gnózisra is szükségünk van. A mindentudás ugyanis két fő részből áll; a racionális tudásból (a világunkról szerzett ismereteinkből) és a transzcendens – misztikus – tudásból.
Ezt - a gnózist, a misztikus tudást - kizárólagosan csak Istentől és egyistenhívőként nyerhetjük el. Mivel az ateisták és a panteisták (sámánisták stb.) vélt, vallott, elismert világa az univerzum, nyilvánvalóan mindenfajta ismeretüknek is határt szab a VÉGES univerzum. Elvileg ugyan túlléphetnének a kozmosz tér- és időbeli határain, de nem teszik, mert egyszerűen nem is akarnak. Ennek ugyan mintha ellentmondanának a sámánisták, városi sámánisták, táltosisták, és a különféle „new ages” irányzatok - reiki, agykontroll stb. – tudatmódosító szerektől sem idegenkedő törekvései, de nyilvánvalóan ők is képtelenek belépni oda, aminek – az egyetlen Isten világának – létezését tagadják.
A különbség tehát, mint a cirkuszi bűvész-trükk és a valódi csoda, a bűvészet és a művészet közötti. Ahhoz hasonló ez, mint amikor az édesapa és a mostoha- vagy nevelőapa tanítja gyermekét. Mindegyikőjüket az érdeke vezérli. Az édesapa érdeke, hogy a gyermek túlnőjön rajta, ezért mindent átad; a mostoha érdeke jobb esetben is csak arra terjed, hogy a gyermeket megtartsa (ennélfogva például az édes szülőről csak egyoldalú információkat szolgáltat).
Ha tehát lenne valóságalapja a „minden Egy”-féle világképnek, ha létezne ez a kozmikus szellem, akkor is mit akarhatna, és mit tehetne (az emberrel annak testi halála után)? Mivel már most azt vallják, hogy „minden Egy”, minden ennek az „Egy”-nek a része, ezt kétségtelenül már nem; legfeljebb az ellenkezőjét. De azt sem, mert hová taszítaná ki a nem megfelelőt, amikor „minden egy”?
Isten célja viszont, hogy az embert (de az sem zárható ki, hogy az egész anyagi világot) felemelje, befogadja és az univerzum határain túlterjedő, a végtelen és teljes mindenség szerves részévé tegye.
A „minden Egy”, az „itt és most” (a világszellem-hit) tehát olyan zsákutca, amikor az abba betévedő ember mindent elveszíthet. Ezzel szemben az egyistenhit semmit nem vesz el; az egyistenhívő mindent, ami jó, megtarthat, és ezen túl mindent elnyerhet.
Hát, mit mondjak? Nem egyforma perspektíva…

III.
Miért nem elég, ha az ember „Pistenben” hisz, és jó?

Mi lehet Isten érdeke? Mit akarhat?
Erre nincs más ésszerű válasz, mint az, hogy az ember – és talán az egész anyagi világ - próbáljon azonosulni vele, és óriási minőségi ugrásokon át fölemelkedjék hozzá.
Ennek pedig az ember részéről alapfeltétele az istenhiten és a jó cselekedeteken túl az, hogy a mindentudásra törekedjünk.
A végső cél: az anyagot (anyagi világot) az abszolútum szintjére emelni. (Az abszolútummal azonos minőségűvé tenni.)
Ha csak „Pisten”, akkor…
- nincs büntetés
- nincs örök élet
- lehet bármit, hiszen elég megbánni
- élhetsz a mának, csak a mának
- megelégszel a tudással a mindentudás helyett

Isten nem szimplán az abszolútum szubsztanciája (legbensőbb lényege), hanem megszerveződött abszolút tudat.
Isten „teste” az abszolútum.
Isten „agya” az abszolútum szubsztanciája.
Isten „tudata”, ahogy az abszolútumi szubsztancia a mindenséget (tehát az abszolútumban belül lévő univerzumot is) visszatükrözi és feldolgozza.
Isten „lelke” a megmutatkozás, tehát az is, amit mi – az erre fogékony emberek – belőle érzékelünk.